Támogatók

 Az Alma Mater Alapítvány támogatói évről évre segítik tevékenységünket pénzbeni, tárgyi adományaikkal, vagy éppen személyes részvételükkel eseményeinken.  Szerencsére sokan érzik úgy, hogy az alapítványon keresztül tehetnek az aradi magyar oktatás érdekében. Egyszeri vagy rendszeres adományaikkal jelentős mértékben hozzájárulnak az aradi magyar oktatás anyagi, tárgyi és szellemi fejlődéséhez. A keresztszülői programon belül számos aradi magyar diák tanulhat anyanyelvén, megyénk egyedüli magyar főgimnáziumában. Külhoni társszervezeteink illetve az erdélyi és anyaországi intézmények támogatása révén sikerült újjáépíteni az iskola bentlakását, valósíthattunk meg számos kulturális és sportrendezvényt, jutalmazhattunk számos diákot kiváló tanulmányi eredményeikért valamint segíthettünk azokon akik szűkös anyagi helyzetük miatt elesnének az anyanyelvű oktatástól.

 Kedves támogatónk! Az aradi magyar diáksereg nevében ezúton is köszönjük megtisztelő támogatását! Megmaradásunkért, az aradi magyar oktatás széleskörű biztosításáért és folytonosságáért segítségére a jövőben is számítunk!

 

 Tisztelt Támogatónk!

 Az Alma Mater Alapítvány azzal a kéréssel fordul Önhöz, hogy tevékenységünket segítse azzal, hogy az évi személyi jövedelemadójának 2%-át az alapítvány rendelkezésére bocsájtja. Ha Ön úgy dönt, hogy ily módon kívánja az alapítványt támogatni, kérjük töltse ki a 230-as nyilatkozatot és lakcímének megfelelő területi adóhivatalban adja azt le.

 Minden segítség számít! Ha Ön úgy határozz, hogy pénzadománnyal szeretné segíteni az alapítvány munkáját, akkor az adományokat a következő bankszámlákra utalhatja át:

    • RON: RO26 BRDE 020S V018 6677 0200

    • EUR: RO96 BRDE 020S V019 7886 0200

    • USD: RO20 BRDE 020S V020 2403 0200

    • HUF: RO71 BRDE 020S V032 8983 0200

 Ha ön üzleti szervezet képviselőjeként szeretné támogatni az alapítványt vagy tárgyi értéket adományozna, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot (iroda@almamaterarad.ro).

 Adományaikat, segítségüket köszönjük!



SZÖVETSÉG A SZÓRVÁNYÉRT EGYESÜLET

NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG

NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG